2010. május 31., hétfő

Az eper sorsa


Elkezdett érni az eper :)) Pár hete olvastam egy nagyon ínycsiklandó Epres-ricottás polentatortáról Macinál és azóta játszom a gondolattal, milyen is lehet. Vagy tízszer elolvastam már a receptet, ez önmagában is gyönyörűség. Ám azóta is csak játszom, ugyanis annak a pár szem epremnek rendre más a sorsa. De nem adom fel, meg fogom sütni és kész.

Utóirat
Megszületett a polentatorta, miután két napig senki sem ólálkodott az eperbokrok felé - és igen, a mennybemenetelnek tényleg kiváló kísérője :) Túróval készítettem, Cserpes túróval. Lehet, hogy legközelebb egy fél órát adok a darának, hogy egy kicsit a sütés előtt is puhuljon. Ahogy érik a többi gyümölcs, úgy jönnek a testvérei ennek a finomságnak.


Csicseriborsó saláta mozzarellával

Csicseriborsó saláta
A paradicsomot és a bazsalikomot ezúttal a saját kertünkből
hoztam be és mozzarellám nem volt, csak valami ementáliféle.

Az Ínyenc újság egy tavaszi számából válogatott Judy, amik közül engem ez a saláta ragadott meg elsőre. Köszönöm!!
Az író szerint az insalata caprese egy változata - hát, szerintem egy távoli rokon, viszont nagyon kellemes összeállítás, szívesen ajánlom. Azért is, mert a hozzávalók közül egyre többet tudunk frissen beszerezni: hagyma, bazsalikom a pestóhoz, paradicsom.
Íme, az eredeti recept:

Hozzávalók az eredeti recept szerint:
1 doboz csicseriborsó (850ml)
2 lila hagyma
40 dkg koktélparadicsom
2 csomag mozarella
1 csokor metélőhagyma
3 ek citromlé
1 ek fehérborecet
só, bors, cukor
2 tk pesto
3 ek finom olívaolaj

1) A leszűrt csicseriborsót hideg folyóvízzel leöblítjük, majd lecsöpögtetjük. A megtisztított lila hagymát nagyon vékony karikákra szeljük,a megmosott paradicsomot félbevágjuk. A lecsöpögtetett mozzarellát felszeleteljük.
2) A vinaigrette-hez a citromlevet összekeverjük az ecettel, kb. 1/2 tk cukorral, a pestóval és sóval, borssal ízesítjük. Lassan csorgatva beledolgozzuk az olajat. A leöblített, szárazra törölgetett metélőhagymát finomra aprítjuk és óvatosan az öntethez adjuk.
3) Végül a csicseriborsót, lilahagymát és a paradicsomot összeforgatjuk a vinaigrette-tel és a mozzarellával. A salátát pitával fogyasztjuk.

A saját változat, amivel bezsebeltem az elismerést még a rendkívül válogatós Bálinttól is, igazából csak egy egyszerűsített recept, mert:

Sima paradicsomom volt.
Bivalymozzarellát sem kaptam, ezért beértük a sima verzióval.
Nem volt metélőhagymám, amikor kb. 5-6 hete megcsináltam, ma újhagymát tehetnék bele.
Fehérborecetem sem volt, ezt mondjuk sajnáltam.

A DM-ben lehet kapni bio csicseriborsót üvegben, én ezt használtam. Ez kevesebb, mint az eredeti mennyiség, de 3-4 adag szerintem ebből is kijön.
Ha jó minőségű hozzávalókból csináljuk, egy nagyon egészséges és tápláló ételt kapunk a csicseriborsónak is köszönhetően. Érdemes odafigyelni erre az értékes zöldségre. A pestót sem tart olyan sokáig elkészíteni és a hűtést is bírja egy darabig. Akinek szíve csücske a bazsalikom, az nyugodtan álljon neki egy adagnak: ez itt egy egyszerű alaprecept.
Akár sült mellé, akár előételnek, önálló ételnek, könnyű vacsorának szívesen ajánlom.

2010. május 28., péntek

Belga almás sütemény

Nagyon kedvelem a gyümölcsös sütiket, vadászom is őket. Ez itt egy jól sikerült recept, amit találtam és persze kicsit megvariáltam. Íme, az eredeti - köszönet Zoekának - és az én változatom is. Bár nincs igazán almaszezon, de azért megsüthető bármikor. Az is vonzóvá tette, hogy nincs bent zsiradék.
Delcsi is megemlékezett erről a finomságról. Ő is megvariálta. Lehet matekozni, hogy végül miből és mennyi kell.

Hozzávalók az eredeti recept szerint:
3 egész tojás
30 dkg cukor
30 dkg liszt
1 cs. sütőpor
1 cs. vaníliáscukor
30 dkg reszelt alma
1 kávéskanál fahéj

1) Mosd meg az almákat, és reszeld őket le nagy lyukú sajtreszelővel egy nagyobb keverőtálban.
2) Az így kapott almapéphez keverd hozzá fakanállal - ne géppel, mert nagyon lággyá töri az almát - a cukrot, a tojást, a fahéjat, vaníliacukrot, sütőport és végül a lisztet. Eredményül egy folyósabb kevert tésztát kapsz.
3) Ezt kivajazott majd lisztezett magas falú tepsibe/tortaformába/kuglóf vagy őzgerincformába tedd bele, majd süsd kb 180-200C° míg a teteje aranybarna nem lesz.

Saját változat:

Egy hidegebb napon vendégeket vártunk, köztük egy diabetikus étrendet követő emberkét is, ezért édesítőszerrel készítettem el ezt az almás sütit. De mivel csak 12 dkg por édesítőszerem volt, összetörtem még hozzá kb. 10 db édeskét. Ettől kellően édes lett, de a lényeg csak ezután jött:
1) Mivel a reszelt alma és a hozzá kevert cukor egy bizonyos mennyiségű levet eredményez, azt gondoltam, a kevesebb lé esetleg felboríthatja a tészta egyensúlyát. Ezért latolgatás nélkül belezuttyantottam kb. egy deci étolajat. De felolvaszthattam volna 10 dkg vajat is.
Szerintem a 30 dkg cukor elég sok, elég 20 dkg is és folyadékpótlás gyanánt kb. 1dl zsiradékot javaslok, amitől a tészta kevésbé száraz lesz. Enélkül persze egészségesebb.
2) Egy nagy marék diót egy zacskóba téve húsklopfolóval durvára törtem és úgy kevertem a tésztához. El tudom még képzelni darált mandulával, mazsola- és csokidarabokkal.
3) A "kávéskanálnyi fahéj" mindig megmosolyogtat, mert nagyon szeretem a fűszeresebb ízeket. Ezért - bár gondolomformán adagolom - ennél mindig több fűszert adok hozzá és ez másoknál is bevált. Nagymamámtól örököltem egy régi kávédarálót, amin csak fűszereket őrlök, ebben min. 5-10 szegfűszeget és 2-3 szegfűborsot megőröltem. A bátrabbak egy-két csipet szerecsendiót is reszelhetnek hozzá.
4) A szintetikus vaníliás cukor helyett minimum a Dr.Oetker Bourbon vaníliás cukrot vagy inkább a vaníliarúd kikapargatott közepét javaslom.
5) Koszorúformában sütöttem meg. Szép lett.
Karácsonyi gyümölcskenyeret úgy csinálnék belőle, hogy narancshéjat reszelnék és aszalt gyümölcsöket kevernék bele.

Tőkehalmájas saláta

Három darab salátám fejesedik a hatalmas kertemben és minden nap figyelgetem, mikor jön el az idő :) Az egyiknek ezt a sorsot szánom, az szent. Saját fejlesztés. A tőkehalmáj már ott figyel a kamra polcán csak erre várva. Még Édesapámtól kaptam, mert tudja, hogy mennyire de nagyon szeretem.

Hozzávalók:
1 fejes saláta
2 főtt tojás
valamilyen finom hagymaféle
1 tőkehalmájkonzerv
1-2 ek. olívaolaj
kb. egy fél citrom leve

1) A salátát tisztítsd meg, tépd kisebb darabokra, halmozd egy nagyobb tálba.
2) Egy kevés finomra vágott lila-, új- vagy metélőhagyma nagyon jól illik hozzá, egyszerűen keverd a salátához.
2) Főzz félkeményre 2 tojást, hűtsd le és darabold el ízlés szerint. Mehet a tálba.
3) Egy tőkehalmáj-konzerv elég ehhez az adaghoz: a májat törd össze egy tálban és keverd össze az olívaolajjal és a citrom levével. Ezzel forgasd át a salátát és lehet is tálalni.

Nagyon kellemes önálló ételként, előételként - önmagában vagy egy kis vajas pirítóssal. Lehet tovább variálni.

2010. május 12., szerda

Mustáros-boros csirke

Nő-nődögél a majorannaültetvényem a kertben, már vagy egy centisek a palánták. Ez az egyik legkedvesebb zöldfűszerem, ami nagyon jó barátságban van a csirkével. Többek között ehhez a boros-mustáros csirkéhez használom szívesen, amiből, tudom, ne is mondjátok, sok hasonló recept létezik. Ezt magam kreáltam egy vacsoraélmény után.
Eredetileg csőben sült ételként ettem valami hasonlót Németországban vagy 14 éve egy barátom családjánál, amit a francia származású pótpapa kerített az asztalra. Ott és akkor ez nagyon izgalmasnak tűnt: a tetején kockára vágott zsemlehalom pirult, gondolom kevés fűszeres, fokhagymás vajban megforgatva. Igyekeztem az ízt hazamenteni, ez lett belőle:

Hozzávalók:
kb. 80 dkg csirkehús, ahogy tetszik

frissen őrölt fehérbors
majoranna
3-4 ek. olaj
kevés vaj
2 közepes vöröshagyma
legalább 5-6 duci fokhagyma
2-3 ek mustár
ízlés szerint finom fehérbor
esetleg egy kis keményítő vagy rizsliszt

1) A csirkét vágd el darabokra, távolítsd el a bőrét. A bőrt párold meg a konyhapult körül oldalgó macskának :D, a húst szúrd át a csont mellett egy vékony pengéjű késsel és szórd meg sóval, majoránnával és fehér borssal.
2) Vaj és olaj keverékén süsd elő minden oldalát jó pár percig.
3) Halmozz rá hagymát és fokhagymát felkockázva és párold egy kis ideig a hússal együtt - ebből lesz a finom szaft.
4) Óvatosan öntsd fel kb. 2 dl finom fehér borral és egy kevés vízzel, ha úgy érzed. Tedd bele a mustárt is, egy kevés cukor pedig segíthet kiegyenlíteni az ízeket, ha úgy érzed. Lassan párold fedő alatt kb. 40 percig és fűszerezz utána.
5) Ha a végén soknak vagy hígnak találod a szaftot, párologtasd el vagy sűrítsd be egy teáskanál rizsliszttel vagy keményítővel.

Más húsokkal is remekül működik. Ha kevés időt tudsz szánni az összeállításra, tedd az egészet sütőbe egy fedett tepsiben vagy jénai tálban. Bármilyen körettel szeretem. El tudom képzelni még sok-sok kakukkfűvel majoránna helyett.

Fehér és fekete bors

Lehetőség szerint te magad őröld meg vagy törd össze az egész fehér borsot. Ez annyiban különbözik a feketétől, hogy még nem fermentálódott és kevésbé csípős, viszont zamatosabb. Szinte csak ezt használom, bár az egész fehér borshoz nem olyan könnyű hozzájutni, amit igencsak csodálok.

2010. május 10., hétfő

Halas kukoricasaláta

Elsősorban a friss ételeket szeretem, de kukorica- és halkonzervet mindig tartok a kamra polcán. Ennek egyik oka az, hogy egyszer hirtelen felindulásból összeházasítottam a kettőt, amit azóta is nagyon szeretek. Nem egy nagy gasztronómiai kaland, viszont az egyik leggyorsabb éhségűző, amit tudok készíteni. Nevezzük mondjuk salátának.

Hozzávalók:
1 konzerv kukorica
1 halkonzerv ízlés szerint
1-2 kiskanál mustár / Dijoni mustár
esetleg valamilyen finom hagyma

1) Szóval végy egy halkonzervet, halászd ki a husit és távolítsd el a gerincet, ha gondolod.
2) 1-2 kiskanál finom mustárral törd össze egy közepes tálban vagy nagyobb tányérban. És/vagy egy fél citrom levével is ízesítheted.
3) Öntsd le egy kukoricakonzerv levét és keverd a masszához.
4) Esetleg keverhetsz bele egy kicsi finomra vágott lila-, mogyoró- vagy újhagymát.

A Spar konzerv kukorica nemrég azzal csábított el, hogy nem tartalmaz hozzáadott cukrot, viszont a kukorica szuper édes. Ha jól emlékszem, csak só és víz van még a dobozban. Tényleg nagyon finom volt, de utólag kicsit elgondolkodtam, vajon nem génkezelt-e a növény... Így azóta nem veszek ilyet.

Rozmaringos krumpli


Ez az egyik kedvenc krumpliételem, amit önálló ételként szoktam enni elsősorban a szintén lejegyzett savanyúkáposzta-salátával, de bármilyen salátával finom. Sárga krumplit szoktam használni. Friss fűszerszámokkal az igazi, amelyek közül ajánlom még kipróbálni friss zsályával is.

Hozzávalók:
krumpli
vaj
olaj
hagyma
fokhagyma

frissen őrölt fehérbors
rozmaring
bazsalikom

1) Az alap a főtt krumpli, ami lehet héjában főtt vagy anélkül. Ez attól is függ, hogy milyen állapotú a krumpli, illetve hogy hámozással vagy sikálással akarom kezdeni a főzést. De csakis sós vízben főzd meg a krumplidat - ezt ajánlja Heston Blumenthal, a molekuláris gasztronómia nagykövete :), aki tudományos alapokon kísérleteket végzett, kérem szépen.
A héjában főtt krumplit nem hámozom meg, ha szép ép a héja. Cikkekre vágom a még gőzölgő gombócokat és hagyom kissé kihűlni.
2) A cikkeket megpirítom vaj és olaj keverékén. Közben megsózom, fehérborssal és rozmaringgal (néha bazsalikommal is) fűszerezem.
3) Adok hozzá csíkokra vágott hagymát és fokhagymát és az egészet összesütöm. Közben igyekszem a krumplicikkeket átforgatni, hogy több oldaluk piruljon szép pirosra.

Ha úgy jobban tetszik vagy nincs időd a serpenyő mellett álldogálni és forgatni a piruló krumplihalmot, halmozd az egészet egy tepsibe és pirítsd meg forró sütőben.
Én kedvelem a friss rozmaringlevélkéket, amit egy kicsit összeaprítok, megtörök, hogy az aromája jobban felszabaduljon. Ha van mozsarad, törd össze a durva szemű tengeri sót, az egész fehérborsot és a rozmaringot együtt. De ha jobban tetszik, akkor por formában kapható rozmaringot is használhatsz. Ígérjétek meg, egyszer azért kipróbáljátok bazsalikommal is.

2010. május 8., szombat

Évi gyümölcstortája


Közeleg a gyümölcsszezon - ez itt a kedves almafám virága. Minden nap többször is megnézem a cseresznye- és meggyfákat meg az öreg sárgabarackfát. És lefelé is sűrűn tekintgetek az eperbokrok közé. Idén málnát és szedret is ültettem :)

Erről is eszembe jut az a sütemény, amit csak "Évi gyümölcstortájának" hívok, mert egy Évinél ettem először vagy 8-10 éve. Bár nem feltétlenül torta, mert kevert tészta lévén bármilyen formában megsüthető a muffinformáktól a tepsiig bezárólag. Egy Nők Lapjából származik az eredeti Lajos Mari recept, amit odahaza emlékezetből összelapátoltam. A tetején volt még valamilyen vörösboros öntet, de ezt meg sem jegyeztem. Hogy mennyire hasonlít az eredetire, már sohasem derül ki, viszont nagyon gyors és finom a végeredmény. Tulajdonképpen alapreceptnek számít, ami bármilyen gyümölccsel finom, mégis a banán benne a lényeg: senki sem szokta felismerni, olyan finoman belesül a tésztába, főként ha előtte lepürésítem. Érdemes kissé puhább banánt választani.

Javaslom hozzá a biocitromot, vagy legalább forró víz alatt nagyon alaposan lesikálni a messziről jött gyümölcsöt. A rúd vanília kikapart belseje a legfinomabb, de nem olcsó mulatság. A Bourbon vanillincukor átmeneti megoldást kínál, így nem csak szintetikus ízt érzünk. A rumról szintén úgy vélem, hogy érdemes eredetit, nem műanyagot használni. A lidliben nagyon kedvező áron kapható a Liberté rum, ami színtiszta, mert cukornádból készült Reunion szigetén. Na, hol is van ez a sziget?
A rum, a vanília, a banán és a citrom együtt mennyei. Nem csak szerintem.

Hozzávalók:
25 dkg lágy vaj
4 tojás
25 dkg porcukor
1-2 löttyintés rum ízlés szerint
1 citrom reszelt héja és a levének a fele
vanília
25 dkg finomliszt
fél csomag sütőpor
3 nagyobb banán
bármilyen gyümölcs

1) A lágy vajat kikeverem a porcukorral és a 4 tojással. Én nem szoktam, de a tojás fehérjét külön is felverheted és a végén forgasd hozzá.
2) Belekeverem a rumot, 1 citrom reszelt héját, a fél citrom levét és a vaníliát.
3) Most jön egy fél sütőpor, persze a liszttel jól összekeverve.
4) Öntsd a sütőformába a tésztát. Elég ahhoz, hogy egy normális átmérőjű kerek tortaformában egy elég magas tortát kapjál. Legtöbbször közepes méretű tepsiben sütöm sütőpapíron.
5) Ezt a sűrű tésztát telenyomkodom fél centisre vágott banánkarikákkal, nem kell szépen, lényeg, hogy tele legyen. Szerintem még csinos is, ha kissé hepe-hupás a torta teteje. Vagy összenyomkodom villával/leturmixolom és így keverem bele a tésztába még mielőtt a formába öntöm.
6) Ennek a tetejére lehet sokféle gyümölcsöt tenni. Cseresznyét, meggyet, barackot, ribizlit szoktam, de alma, körte, kivi is szóba jöhet. Vagy akár vegyesen. Pl. eper + rebarbara.
7) Forró sütőbe teszem és a lángot folyamatosan mérsékelve, kb. 30-40 perc alatt készre sütöm. Ha esetleg nagyon sülne a teteje, sütőpapírral letakarom. Rácson kihűtöm, de még melegen porcukorral megszórom. Fahéjat is lehet rá szórni, de szerintem enélkül is egy ízkavalkád.

Kissé más ízt kapsz, de egészségesebb lesz, ha a liszt felét teljes kiőrlésű liszttel és a cukrot finomítatlan nádcukorral váltod ki.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...