2010. november 29., hétfő

Mandulás-narancsos keksz

Kb. egy fél éve olvastam ezt a keksz receptet Dolce Vitánál és azóta várt szépen a sorban. Most, hogy eljött az Adventtel az első hó - nem is akármilyen, olyan igazi, mesebeli - ez volt az első gondolatom, amikor egy finom és illatos süteményt képzeltem az asztalra a tea mellé. Gyorsan és könnyen összeállítottam, a sütés is gyorsan ment, finom és illatos lett, pont ahogy elképzeltem. És a készen kapható kekszek persze labdába sem rúghatnak.


Itt az eredeti recept:

Hozzávalók:
10 dkg liszt,
15 dkg őrölt mandula,
4 evőkanál cukor,
10 dkg vaj,
1 kis tojás,
fél tasak sütőpor,
pár csepp mandulaesszencia (vagy aroma),
10 dkg kandírozott narancshéj

1) Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit (lágyabb lesz, mint a hagyományos vajas tészta, ha nagyon ragad, kis lisztet tegyünk még hozzá)
2) Gyúrjunk két hengert belőle, folpackozzuk le, tegyük a hűtőbe 1 órára
3) Melegítsük elő a sütőt 180 fokon
4) Karikázzuk fel a hengereket, fél cm szélesen (nem lesz szép sima a vágási felület, a végeredmény kicsit borzas lesz, hasonló mint pl. egy kókuszos habcsók), tegyünk sütőpapírt egy tepsibe, egymástól kellő távolságra helyezzük el a karikákat, kb. a duplájára terül szét. 10-12 percig süssük.

Egy pár dolgon változtattam: a sütőpor felét szódabikarbónával cseréltem ki, a 10 dkg liszt egy részét, egy evőkanálnyit, kukoricakeményítővel helyettesítettem az ígért porhanyós állag további reményében. A cukor fele sötétbarna nádcukor volt, mandulaesszenciám pedig nincs. Gondolkodtam egy löttyintés Amarettón, aztán végül kimaradt. Ártani nem árthat az ízének, legközelebb közelebb teszem azt az üveget, hogy biztosan belekerüljön az a löttyintés. Csak egy hengert készítettem, amiből másfél sütőlapnyi keksz került ki.


A keksz állagával több mint elégedett voltam, a liszt őrölt mandulával való helyettesítés csak üdvözölni tudom. Mégis tovább gondolnám az összetételt, talán nem megy nagyon a rovására: esetleg egészségesebb kekszet készíthetünk, ha a liszt felét teljes kiőrlésű tönkölyliszttel helyettesítjük. Legközelebb, teszem azt, karácsony táján, a kandírozott narancshéj felét étcsokoládé darabokra cserélem. Az őrölt mogyorót is ki fogom próbálni. A gesztenyeliszt hasonlóképp izgatja a fantáziámat egy jó ideje, most talán a karácsony ad alkalmat arra, hogy kipróbáljam. Igen, be is kerül a karácsonyi menübe.

2010. november 17., szerda

Kultúrák közötti kommunikáció, azaz a dahl és a quiche találkozása


Indiai csicseriborsó dahl, azaz leves
 Gondoltam, a finom csirkeraguleves mellé készítek valami gyorsat. Mivel pár napja a vasalás közben végignéztem egy műsort a pitesütésről - bár a műsor leginkább amerikai ízű volt -, a quiche-t választottam. Azonban úgy esett, hogy a quiche tésztája készült csak el, a sütés elmaradt. A raguleves viszont közben elfogyott....
Rendben, gondoltam másnap, amikor a vacsorát tervezgettem, akkor most a quiche mellé találok ki valamit. Lilinél olvastam először a csicseriborsó levesről, amit akkor kisebb változtatásokkal ki is próbáltam. Most ismét elgondolkodtatott, mivel mindenem megvolt hozzá a kamrámban.

Szántam rá időt is, utánaolvastam a csicserileveseknek és egy csokor recept után két konyhára szűkítettem a kört: a marokkói és az indiai konyha tartja számon a saját variációit. Ha szeretnél még olvasgatni, itt van egy és még egy magyar nyelvű marokkói recept és egy a BBC Goodfood oldaláról. Az indiai levesről többek között ezt és ezt olvastam.
Vannak különbségek, de érdekes módon a fűszerek között sok a közös, sőt túl nagy az átfedés a sok ezer kilométeres távolság ellenére. Mintha ugyanazt a receptet olvastam volna újra és újra.
Tűnődtem, hogy egyáltalán meg fogom-e tudni mondani ezek után, hogy indiai vagy marokkói levest főztem-e. Az előbbit történetesen dahlnak hívják - más hüvelyessel készült indiai levesekkel együtt -, tehát ha így nevezem a levesem, akkor az indiai mellett döntöttem, igaz?

Majdnem mindent Lili jegyzetei szerint készítettem, a változtatásokat meg tudjuk be a kamrámnak. Csilipaprika helyett házi őrlésű csípős paprikám van idehaza, friss gyömbér helyett pedig port használtam most. A Sparban vásárolt csicseriborsó kb. 24 dekás, ami 3 szép tányér levest tett ki. Leveskockát nem használok, viszont nemrég beszereztem egy csomagot a DM Alnatura termékei közül, amit most kipróbálhattam. Ez később megér egy külön mesét. Na jó, a mandulát kihagytam, hozzáteszem, nem magam miatt.

Hozzávalók:
olívaolaj
1 fej vöröshagyma
3 fokhagyma
1 üveg csicseriborsó (Sparban bukkantam rá)
1 konzerv hámozott paradicsom

frissen őrölt fehér bors
1 tk garam masala
csili vagy csípős paprika
gyömbér
kurkuma
egy mokkáskanál koriander mag összetörve
1 Alnatura leveskocka
kb. 3 dl víz
petrezselyem zöldje

1) A felaprított hagymaféléket megpirítottam egy kevés olívaolajon, ehhez adtam a csicseriborsót és a nagyjából összevágott hámozott paradicsomot.
2) Megfűszereztem, a leveskockát is hozzámorzsoltam és közben azon tűnődtem, hogy ilyen karakteres fűszerszámok mellett a leveskocka hogyan is rúghat labdába...vagyis hiányozna-e belőle.
3) Röviddel ezután hozzáadtam a vizet is és fedő alatt még vagy 10-15 percig, kis lángon főztem.
4) Utánafűszereztem a kedvem szerint, egy nagy csokor felaprított petrezselyemzöldet szórtam bele és le is zártam a gázt. Szívem szerint koriandert használnék legközelebb.
5) A leves 10 perc alatt elfogyott, az elismerést bezsebeltem. Ja igen, a recept bekerül a fél órás levesek közé.

Sikerült olyan erősre fűszereznem, ahogy épp jól esik. (Az érzékenyebb lelkűek most forduljanak el egy kicsit: ahogy Mr Bean fogalmazott indiai vendéglőtulajt játszva, aki az illuminált angol vendégeket szolgálja ki: "...nooo, not f****** hot, Sir. Ahm... it is... how can I put it......it's a medium spiced dish." :D
Nagyon jól esett, hogy az ízek nagyon szép harmóniát alkottak amellett, hogy a fűszerek mindegyike nagyon karakteres, már a lista is hosszúnak hat és eleve van egy fűszerkeverék köztük. Pont olyan, mint amikor egy jelenet túlságosan színpadias vagy amikor a szivárvány nagyon sok színe van jelen egyszerre, mint egy bollywoodi filmben és mégis élvezed. Valamit tudnak ezek az indiaiak.

Már a levesek közötti hasonlóságok és különbségek játéka is elgondolkodtatott arról, hogy milyenek is vagyunk mi magunk: egyszer a meglepő közelség, máskor a megkülönböztető távolság, az egyediség a mérvadó.
Lehet, hogy a leves esetében a csicseriborsó az, ami pont azokat a fűszereket kívánja és két különálló kultúra ízlése csak véletlenül ennyire hasonló? Vagy az új források, vagyis a receptek mossák össze a kettőt? Netán csak egy kicsit kellene vájkálnunk a gasztrotörténelemben, hogy megtaláljuk a közös forrást?
S ha a levesek által épített, kultúrák közötti híd nem volt elég, ott van egy még furább kérdés: mit keres a dahl és a quiche egy asztalon? Nem csak a spontán - netán sutának vagy ízléstelennek ható - ételpárosítás miatt született meg a kapcsolat az indiai leves és a francia tésztaétel között; az ízek, a fűszerek is összekapcsolták őket - a két kultúra között ezt a hidat én eszkábáltam. Olyan magától értetődőnek tűnt. De erről a halas quiche-ről majd később szólok.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...