2012. január 19., csütörtök

Rizottó helyett csirkemáj rizibizivel

Csak a fotó kedvéért a teljes összemaszatolás előtt.
Azt a nagyon kevéske petrezselyemzöldet,
amit úgy kell keresgélnetek az ételben,
még megkímélte a fagy a kertemben.
Na, de majd tavasszal kerül a tányérra sokkal több is...

Gondoltam, elkélne már ide valami más is, mert a végén még azt hihetnétek, hogy nálunk sütiből van a kerítés. Ezzel a recepttel nem fogok sok újat mondani, úgy hiszem, de talán kedvet csinálok vele, ha jól jönne egy ötlet. Gyors is, pénztárcakímélő is. Nagyon szeretem a csirkemájat, a rizst, a borsót, hát még így együtt. Ahogy elnéztem, eddig egyik hozzávalóból sem osztottam meg túl sok ételt, nahát... Most jól jön ez az étel, egy csapásra három kedvenc.

Nem épp rizottót főztem, nem álltam ott és kevergettem alaplével és borral az Arborio rizst, nem adtam hozzá egy nagy adag vajat és reszelt parmezánt (húúú, a mindenit, de jól hangzik). Mondjuk úgy, hogy a csirkemájat összekevertem rizibizivel. Teljesen hétköznapi vacsora, a szokásos rizses hús unokatesója.
Nem, nem a gasztronómia csúcsa ez, tudom, de ma a saját kedvemre főztem. Na persze, nincs itthon a Főkosztos, akit nagyon könnyen el lehet ijeszteni bármivel, amibe véletlenül rizs kerül.

Hozzávalók:
40-50 dkg csirkemáj (vegetáriánus verzióban idényzöldségekkel helyettesíthető)
1 nagy fej vöröshagyma
2 kanál olaj
frissen őrölt fehér bors
majoranna

1 kis csésze rizs
2 csésze víz vagy leves alaplé
(esetleg egy Alnatura leveskocka)
legalább 2 csésze zöldborsó és más zöldségek
1 csokor zöldpetrezselyem
(esetleg sajt)

1) Érdemes a rizzsel kezdeni: kimérem, megmosom, hagyom állni a szűrőben, hogy kellően lecsöpögjön. Közben a vizet felteszem forrni.
2) Kevés olajat hevítek és megkergetem benne a rizst pár perc alatt egy kis apróra kockázott vöröshagymával. Felöntöm a forró vízzel, megsózom. A borsót is már az elején a fedő alá zárom a rizzsel. Egy kicsit tovább hagyom a lábast kis lángon, majd lezárom.
3) A csirkemájat megtisztítom, felkockázom. A felaprított vöröshagymát kevés olajon megpirítom, majd a májjal együtt folytatom.
4) Fehér borsot tekerek rá, elég sok majorannát morzsolok hozzá, majd pár perc után a sót is hozzáadom. Kb. 10 perc alatt kész.
5) Miután teljesen megpuhult a rizs, hozzákeverem a májat. És bár nem marad szép fehér a rizs, mert a máj szaftja szépen mindent bevon, kissé maszatosnak ható, nagyon finom egytálételt kapsz fél óra alatt.
6) A végén egy csokor finomra vágott petrezselyemmel egészítsd ki az ízeket.

A pirított csirkemáj és a majoranna a legnagyobb barátok, ha engem kérdezel. A finom, édeskés, párolt borsó nagyon jól áll hozzájuk, a rizs pedig finom keretet ad az egésznek. A szín- és ízélményt gondold tovább más felkockázott zöldségekkel, mint a sárgarépa vagy a gomba. Most kifejezetten egy kevésbé markáns ízű gombára gondolok, nem a szárított vargányára, aztán meg ki tudja. Lehet, hogy csak nem próbáltam eddig.

Bármikor elkészíthető, de persze a kertből szedett, friss zöldborsó és petrezselyem ízével nem vetekszik semmi. Az igazán zsenge tavaszi borsót csak 10 percre tedd a rizs mellé, hogy minél több ásványi anyag és vitamin maradjon meg neked.
Ha úgy diktálja a kedved, keverj hozzá egy kicsi vajat és formázz egy csészével félgömböket. Nekem nem hiányzik, de kevés reszelt sajttal és persze petrezselyemlevéllel díszítheted a végén.
Olívaolajjal pirítva, sajt és vaj nélkül még talán egészségesnek is mondthatnánk, igaz? Vagy készítsd el a saját vegetáriánus verziódat idénynövényekkel. A rizs felöntéséhez pedig esetleg használhatsz egy Alnatura leveskockát vagy egy evőkanál Vegabond zöldségmixet.

Ezek után teszek egy csendes ígéretet: hogy elkészítem az első Risotto ai porcini-met és majd be is számolok róla. Fel is túrom a kamra illetékes polcát, keresek egy üveg finom fehérbort és emlékeztetőnek odarakom a több üveg bespájzolt vargánya mellé.
Tudom, megeshet, hogy rezignáltan veszitek tudomásul a csirkemájas rizibizimet. Cserébe egy kérdés: vajon mit jelent a rizi-bizi, honnan ered ez az étel, ha nem a menzás konyhásnénik leleménye a maradék rizs másnapi felhasználására?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...