2012. június 17., vasárnap

Cseresznyés crumble, morzsasüti

 Az utolsó falatok

Az utóbbi héten kétszer is készítettem kefíres, mákos, cseresznyés sütit. Ma is mindenképp valamilyen piros gyümölcsös finomságot akartam készíteni, ám ez alkalommal valami gyorsat és könnyűt. Olyat, ami illik az első kánikulához, egy desszertet.

Hiába tódultak lelki szemeim elé piros-fehér, tejszínes krémmel tálalt cseresznyekelyhek, sok-sok túróval sült málnás calufoutis, linzertésztaágyon, citromos tejfölben sült málna, az egyik legkedvesebb vendégem miatt ezt ma ki kellett vernem a fejemből.
Az egyik ilyen kép mégis megmentett egy fél órányi tűnődés után, mert a cseresznyeragura kanalazott mascarpone krém tetején morzsát is láttam. Megvan, itt az ideje a morzsasütinek. Erre bizony régóta készültem, mindig is szimpatikus volt a recept. Angol eredetű süteményről beszélgetünk itt és ha angolosra szeretnétek venni a figurát, készítsétek mondjuk rebarbarás crumble-t.
Rögtön a második gondolatom az volt, hogy a ropogós tésztakabát egyik alapja a zabpehely lesz. Nem sokat teketóriáztam, elolvastam 1 azaz egy receptet - történetesen Ritától -, átgondoltam az arányokat, hogy én mit szeretnék és már magoztam is a cseresznyét. 

Hozzávalók 3 személyre:
3 marék érett cseresznye (olyan fekete volt és édes és nagyszemű...)
fahéj (és őrölt szegfűszeg, szegfűbors)
vaníliám sajnos nem volt, pedig nagyon illik ide
1-2 löttyintés finom vörösbor
3/4 csésze zabpehelyliszt
1/4 csésze zabpehely elmorzsolva
kb. 1 evőkanálnyi szezámmag és/vagy lenmag
kb. 3 evőkanál sötétbarna nádcukor vagy ahogy teccik
5-6 dkg vaj

1) A zabpehelylisztet, a zabpelyhet a magokkal és a cukor felével összekeverem, a hideg vajjal gyorsan összemorzsolom és beteszem a hűtőbe.
2) Közben a megtisztított, kimagozott cseresznyét a cukor másik felével, a fűszerekkel és a borral röviden megpárolom.
3) Egy csinos hőálló tálat előveszek és a gyümölcsöt belekanalazom a leve nélkül. Erre egyenletesen rámorzsolom a "tésztát" - nem kell szépen - és már mehet is a sütőbe 180 fokon. Gyorsan sütöttem, amíg nem pirult ropogósra a tészta.

Engem elsőre meggyőzött, nem kell még egyszer biztatni, hogy ilyet készítsek. Az édes-fűszeres, sült gyümölcsragu és tetején a ropogós kabát nagyon szépen kiegészítik egymást. Amitől tartottam, nem következett be: több óra után sem puhította meg a tésztát a gyümölcs leve.

Gondolatok a következő morzssütihez:
Kisebb hőálló edénykékben önállóan tálalható, csinos desszertet készíthetsz, vendégvárónak tökéletes.
A gyümölcs és tészta arányait változtatva süteményként vagy desszertként tálalhatjuk. Ha először megágyazol a sütőtálban a tésztával, a reszelt linzerhez hasonlatos süteményt készíthetsz. Ez az. Miért ne kezdhetnénk így és tehetnénk hozzá túrót is a gyümölcs mellé? Húúú, ez remekül hangzik. És tessék: rákerestem a "cheese crumble"-re és találtam is egy gyönyörűséges epres crumble-t, ami egy pite, egy csízkéjk és a crumble házasításából született. Csodálatos.
A szezámmaggal nagyon finom volt, ajánlom nektek is. A különböző olajos magvakkal is jól variálható az összetétel.
Jövő alkalommal a tésztába is teszek egy kis fűszert, miért ne?
A Rita által javasolt arányok szerint a vaj miatt nagyon zsíros lett a tészta. Szerintem. Persze kell, hogy a vajban megpiruljanak a hozzávalók és a gyümölcsök alá sem árt némi nemű zsiradék, de legközelebb csak az itt is javasolt 5-6 dkg-ot fogom hozzáadni. Ahogy morzsoltam, érzés szerint kevésbé zsíros és egy kissé morzsalékosabb tésztára számítottam.
A gyümölcsragut jól leszűrtem és a leve is elpárolgott a gyors sütés közben. Nem bánnám, ha egy ici-picivel szaftosabb maradna.

Azt hiszem, egy kanál vaníliafagylalttal csodás lehet, mert ma is kihűlve kanalaztuk. A szilvás, szegfűszeges és a sárgabarackos, fahéjas, mandulás crumble érdekel most a leginkább. De egy hideg téli napon egy rumos, almás, mazsolás, vaníliás, fahéjas változat kellően felmelegítheti az ember lelkét.

Gyors, finom, nagyon finom állagú, egészségesebben elkészíthető, gyümölcsös, ráadásul idénygyümölcsökkel jól variálható ízlés szerint. 10/10 pont. Velem biztosan nőtt egy fővel a méltán népszerű crumble rajongótábora. Ja, igen, Édesanyám is csatlakozott, rögtön az első kanál után.

2012. június 9., szombat

Házi vajkrém, mert boldogok a sajtkészítők

- Mit mondott?
- Nem hallottam, éppen a nagyorrúval beszéltem.
- Azt hiszem, azt mondta, "Boldogok a sajtkészítők".
- Miért emeli ki a sajtkészítőket?
- Nyilván nem szó szerint kell érteni, ugyanúgy vonatkozik bármelyik tejipari termék készítőire. 
Monthy Python - Brian Élete 08:20-tól

A kimelegített, lecsepegett tejföl és a zöldfűszerek 
csak arra várnak, hogy jól összekeverjem őket

Az egyik nagymamám még vajat köpült nekem, mindkét nagymamám kredence tetején ott aludt a tej a köcsögben. Kíváncsian figyeltem, ahogy a drága Marika néni sütőben melegítette ki az aludt tejet egy tepsiben és túró lett belőle. Jártam én Édesanyám szülőfalujában a szomszédba a kék tejeskannával, ahol imádtam nézni, ahogy a Józsi bácsi megfejte a Rózsát meg a Bimbót. Meg Édesapám szülőfalujában a tejcsarnokba, ahová a falubeliek 15-20 literes(?) kannákban hordták össze a tejet minden este rituálészerűen. Kaptam én párszor, 1-2 éve a 85 éves szomszéd Manyi nénitől 5 liter házitejet, hogy ők ennyivel már nem tudnak mit kezdeni, de azért nem mondott le a vásárlásról. Így történt, hogy altattam én is 5 liter tejet és melegítettem ki a túrót, amiből lett jó túrós lepény. Imádom a finom sajtokat. És, igen, érdekel a "sajtkészítés".

Az elmúlt hat hétben nem vittem túlzásba a főzést, to say the least. Már vártam, hogy vajon mi lesz a következő. Vártam és végre jött is egy ötlet, egy történet, ami felcsigázott és ez történetesen a házi "vajkrémről" szólt. Így történt, hogy a szokásostól eltérően 20%-os tejfölt vettem, a mikróban kezdtem el melegíteni, amit aztán egy kicsit fel is robbantottam, de tényleg csak egy kicsit, a maradék pedig egy sűrű szövésű műanyag szűrőben pihengetett a hűtőben három napon át. Én pedig újból várakoztam.
Mindez azért, mert megfogadtam, hogy úgy csinálom, ahogy a Zsu elmesélte nekem, aki szintén nagyon szereti a sajtos vagy túrós (ki a csuda tudja, mi is ez ...) kencéket. Aztán hogy majd ízesíthetem, ahogy teccik. Hűűűű ... Nagy köszönet Zsunak még egyszer :)
A kedvem szerint pedig csak 12%-os tejfölt vettem volna és a legkisebb lángon 3-4 perc alatt szépen kimelegítettem volna, de hát majd legközelebb kipróbálom úgy. Látszik, hogy nem értek a mikróhoz: hiába vettem le a teljesítményt, a "pár percig melegítjük"-ből az lett, hogy 1:10 alatt felrobbantottam a tejfölt, a pohara pedig szépen összetöpörödött...én meg jót mulattam, miközben a szűrőbe mentettem a maradékot. A takarítás már nem volt ilyen vidám, most viszont csillog-villog a gép ...

Hozzávalók kb. 2 személyre:
1 kis doboz 20%-os tejföl
1 sűrű szövésű műanyag szűrő vagy pelenka

frissen őrölt fehér bors
petrezselyem
metélőhagyma

1) Ha jobban értesz a mikrohullámú sütőhöz, mint én, távolítsd el a tejfölös pohár tetejét és pár perc alatt melegítsd át a tejfölt. Ha bizonytalan vagy mint én, egy kis edényben, alacsony lángon megteheted ugyanezt, de ne hagyd magára.
2) Ha átmelegedett illetve elkezdett kicsapódni, egy sűrű szövésű műanyag szűrőbe vagy egy pelenkából eszkábált kis kendőbe kell átönteni az egészet és hagyni, hogy lecsöpögjön a hűtőben.
3) Az alapanyagra 3 napig kell várnod, amikor is jöhet a második izgalmas és egyben kreatív rész, az ízesítés. Most csak tengeri sót, kevés fehér borsot, metélőhagymát és petrezselymet tettem hozzá.
4) A Zalaco molkés tönkölybúzakenyerével, egy kis további zöldfűszerrel tálaltam. Az elveimre fittyet hányva egy szép, húsos paprikát és egy paradicsomot is kerítettem mellé. Imádtam. Fotó ez alkalommal nem készült, az aparát elutazott Édesanyám retiküljében.

Minél lágyabban szereted a sajt- vagy vajkrémet, annál kevesebbet pihentesd. 3 nap után igazán sűrű, villával morzsalékosra nyomkodtam.

Néztétek már, mi mindent tesznek a a legtöbb bolti vajas, sajtkrémes, túrós kencébe? Ha nem kértek az állományjavítókból, inkább csapjatok fel "sajtkészítőnek". Megpróbálhatjátok újraalkotni a megszokott, bolti ízeket.
"Magyaros vajkrém" piros porpaprikával, apróra vágott talán piros húsú paprikát és kis hagymával vagy, ha úgy tetszik, pirosarannyal vagy Édes Anna paprikakrémmel.
Rokfortos vajkrém: keverj hozzá villával áttört rokfort sajtot mondjuk egy kis metélőhagymával. Retekkel. Hmmm...
Mediterrán vajkrém: apróra vágott olívabogyó, egy kis fokhagyma és egy kis rozmaring vagy szurokfű
Tormás vajkrém: házi reszelt torma, só
Kakukkfüves fokhagymás vajkrém?
Aszalt paradicsomos, zelleres vajkrém?

Reggelire, tízóraira, vacsorára, előételnek, kerti partikra,  piknikre, sok finom ropogós zöldséggel.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...